Mini reform kakaós csiga

Az úgy kezdődött, hogy egy kósza gondolat motoszkált a fejemben. -Enni kellene egy kakaós csigát! Gyorsan el is tereltem a figyelmemet, de ez a kis gondolatocska már szinte dörömbölt és nem hagyott nyugodni.

Nagymama tökéletes kelt tésztás csigája nagyjából annyi kalóriát és szénhidrátot tartalmaz, mint egy heti fejadagom, szóval ez a szívet lelket melengető, bendőt jól megtöltő édesség nem jöhetett szóba. Mivel azonban mostanában nem csak párhuzamos dimenziók (külön főzök a családnak, csak és kizárólag húst hússal!) futnak a konyhámban, hanem dietetikusokat, vegyészeket és egész boszorkányhordákat megszégyenítő módon megy a kísérletezés is az elemekkel, arra jutottam, hogy lesz, ami lesz, kakaós csiga márpedig kell!

Kedveseim! Reform csiga kísérlet indul! Íme az első versenyző! Küllemre egészen hasonlatos az eredetihez, ízében és állagában persze van némi különbség. De! Reform! Ez számomra jelen esetben azt jelenti, hogy mindenképpen egészségesebb mint az eredeti. Természetesen ha az összehasonlítási alap mondjuk az egyik kedvenc gyümölcsöm, azaz a grapefruit, akkor reform ide, csiga oda, még a kanyarban sincs. Persze a cukros, finomlisztes péksütik mezőnyében azért előkelő helyen végezne! Ami azonban a fő szempont, szénhidrát csökkentett. Ezekből a mennyiségekből 15 db mini csiga (kb. tenyérnyi) jön ki, egyenként nagyjából 11 g szénhidrát, és 120 kalória tartalommal.

Hozzávalók a tésztához:

  • 200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 75 g mandulaliszt
  • 75 g búzasikér
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál eritrit
  • 2+1 dl tej (2 a tésztába, 1 pedig a végén rá)
  • 1 csomag instant élesztő
  • 1 evőkanál olaj

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 25-30 g kakaópor
  • édesítő ízlés szerint

A liszteket alaposan összekevertem, majd a többi hozzávalóval egy közepesen kemény tésztát gyúrtam. A kelt tésztáknál szokásos eljárás, dagasztás, kelesztés után vékonyra kinyújtottam és ráterítettem az édesítős kakaóport. Feltekertem majd felszeleteltem. Nekem 15 db lett. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem a csigákat. Kelni fognak, szóval nem kell szorosan pakolni őket. Előmelegített sütőben sütöttem, amíg szépen megbarnultak. Ezen a ponton rálocsoltam 1 dl forró tejet, és magára hagytam néhány percre a konyhában. Amikor langyosra hűlt, szétválasztottam őket, és egyet azon nyomban be is faltam!

A fagyasztóban gond nélkül tárolható. Így reggel mindig vihetünk magunkkal egy reform mini csigát.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: